Három évig 10 százalékos béremelkedés mérséklődő infláció mellett?
2019. december 21. 01:43
3 p
0
0
11
Mentés
Folytatódó felzárkózás
„Az MNB megemelte a magyar GDP növekedési prognózisát a decemberi inflációs jelentésben. A hazai gazdaság idén 4,9 százalékkal, 2020-ban 3,7, míg 2021-ben és 2022-ben is egyaránt 3,5 százalékkal bővülhet.
A dinamikus növekedés hatására folytatódott a felzárkózás az Európai Unió fejlettebb államaihoz. A kedvező tendencia az egy főre jutó GDP emelkedésén is kiválóan látható.
Az Európai Központi Bank (EKB) nemrég közzétette az eurózónára vonatkozó GDP előrejelzéseit. Ennek alapján az eurózóna növekedését 2022 végéig minden évben legalább 2 százalékponttal meghaladhatja a magyar gazdaság bővülési üteme.
Forrás: Növekedés.hu
Tovább száguldhatnak a bérek
A dinamikus növekedés és hatalmas munkaerőhiány miatt 2022 végéig átlagosan 9 százalék körüli lehet évente a béremelkedés üteme a versenyszférában.
Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta a 3,5 százalékos mélyponton ragadhat. Közel a teljes foglalkoztatottsági szint, 70 százalék felé emelkedett ugyanis a foglalkoztatottsági ráta, miközben a 25-54 éves korosztály esetében a 75 százalékot is meghaladja a mutató.
Ez azt jelenti, hogy nagyjából kimerültek a foglalkoztatottsági tartalékok. A munkaerőpiacra potenciálisan bevonhatók száma lecsökkent 300 ezer főre a KSH becslései alapján.
Leginkább az idősebb, 55 év feletti munkavállalók azok, akik még tartalékot jelentenek, mivel esetükben a foglalkoztatottsági ráta mindössze 50 százalék körüli.”
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A portál tényellenőrző elemzésének második részében a Tisza Párt elnökének politikai népszerűségnövelése érdekében tett, ellentmondásos kijelentéseit vizsgálta meg.
A Tisza-vezér annak ellenére emlegette pozitív példaként a szlovák adóreformot, hogy Fico kormánya 20 százalékról 23 százalékra emelte az általános forgalmi adót 2024 őszén.
Nem szeretek hazaárulózni, úgyhogy fogalmam sincs, milyen szóval illessem az államcsődöt szorgalmazó statisztikust és az írását leközlő hírportált. Kohán Mátyás írása.
A tavalyi ősz kedvezőtlenül alakult a munkaerőpiaci folyamatokat tekintve. Romlottak a foglalkoztatási adatok, és kismértékben növekedett a munkanélküliségi ráta. Idén azonban ismét bővülésnek indulhat a munkaerőpiac, köszönhetően az olyan nagyberuházásoknak, mint például a BMW vagy a CATL, illetve a gazdasági növekedésnek.
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
p
5
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2020. március 17. 11:18
Ha jön egy kormányváltás, és ismét a progresszív oldal nyer, akkor tíz év, és beérjük Mozambikot. Tőlem választhatod a második lehetőséget, de úgy, hogy engem ne érintsen.
Süket propaganda.
A valós helyzet az, hogy Magyarország egy főre jutó GDP-je az EU átlag 52,8%-a.
Éppen azért akar Magyarország még nála is nyomorultabb országokat felvetetni az EU-ba, mert ez a leggyorsabb és a legkönnyebb módja annak, hogy az EU átlaghoz közeledjen, ha az EU átlag közeledik Magyarországhoz.
Ráadásul a magyarok ugyan nem az EU átlaghoz szeretik mérni az országukat, hanem Ausztriához.
Ausztriához képest Magyarország egy főre jutó GDP-je 30,1%.
A vásárlóerő paritásos számolás csak szemfényvesztés, az a pénz nem létezik, csak kitaláció.